Prológus

A várakozás egy keserű tevékenység, melyet legtöbbször nem mi választunk csupán így hozzák a körülmények. Elengedni valakit egy fájdalmas dolog. A várakozásban az egyetlen jó dolog a remény az iránt, hogy egyszer még visszatér.

Napok, sőt hónapok teltek el azóta, hogy utoljára láttam. Négy nap híján pedig már mondhatom, hogy egy éve nem láttam őt. Még tisztán emlékszem az első találkozásunkra, ugyanúgy, mint az utolsóra is.

Hideg őszi nap volt. Én az utcán sétáltam a kávézó felé, ahová a találkát megbeszéltük, néha-néha a hajamba kapott a szél, aminek én nem igazán örültem, hiszen percenként dobta hosszú barna tincseimet szemembe vagy éppen a számba. Lassan megérkeztem a megbeszélt helyre ahol le is ültem egy asztalhoz. Rendelni nem mertem míg ő nincs itt, bár egy jó meleg kávé jól esett volna a kinti hideg levegő után. Még csak pár perce ülhettem a széken még is folyton a csuklómra tekintgettem, hiszen rajta volt az órám, amely nem mutatta gyorsabban az időt attól, hogy én másodpercenként rápillantottam. Bevallom őszintén izgultam. Ez az első találkozásunk viszont ő még most is késik. Mikor már vagy negyedóra eltelt szomorkásan álltam fel az asztaltól. Nem tudtam, hogy ez az idő mennyire számít ilyenkor soknak de azt tudtam, hogy ő késett. Úgy döntöttem veszek egy kávét és miután megittam elindulok haza. Ez az első alkalom, hogy valaki nem jelenik meg időben egy találkozón, amit velem beszélt meg. Pár perccel később már ismét a székemen ültem kávét kortyolgatva. Bele telt az is egy időbe mire megittam, de ő csak nem jelent meg. Az órámra pillantottam és szomorú arckifejezéssel bizonyosodtam meg arról, hogy már így is fél órát késett, de még mindig nincs itt. Felálltam és elindultam a kijárati ajtó felé. Azonban ahogy kiléptem és felnéztem az égre láthattam, hogy a felhők másodpercek alatt váltak szürkévé.
- Úgy tűnik esni fog – jegyeztem meg halkan. Sóhajtottam egyet aztán elindultam a hazafelé vezető úton mikor valami barom majdnem fellökött. Akkora sebességgel jött nekem, hogy ha nem reagál még időben el is esek. Viszont szerencsére jók voltak a reflexei, ezért gyorsan a kezem után kapott, amit el is ért, így könnyedén visszahúzhatott.
- Sajnálom. – nézett a szemembe és amikor ez megtörtént hirtelen összehúztam a szemöldököm. Ismerős volt és már tudtam is kicsoda ez az ember. Viszont ő rögtön elmosolyodott és azonnal beszélgetésbe elegyedett miután megtudakolta a nevemet.

Nos így történt az első találkozásunk. Ezután még rengetegszer szerveztünk ilyen találkákat. Viszont ez csak egy évig működött mivel a szülei úgy döntöttek, hogy visszaköltöznek a nagyszüleikhez, akik Párizsban élnek. Ez viszont már túl nagy távolság volt ahhoz, hogy bármikor találkozhassunk. Viszont ő megígérte, hogy a költözés után legkésőbb másfél évvel visszajön hozzám 1 hónapra legalább. Mivel van egy bátyja, aki itt dolgozik van kihez visszajönnie hiszen ő nem mehetett Párizsba a munka miatt.
Addig a napig míg visszatér pontosan 4 hónap, 2 hét és 4 nap van hátra.